Sokszor hangoztatott közhelyek, hogy tudás alapú társadalomban élünk, hogy az egyik legfontosabb tényező a boldoguláshoz a tudás, továbbá (a 'jó pap holtig tanul' mondás jelen korba átültetett változatának megfelelően) azt várja el tőlünk a gazdaság és a társadalom, hogy életünk végéig tanuljunk, képezzük magunkat. Másképp mondva: tegyünk szert mind több és több tudásra.

Egy ideje már azonban befészkelte magát gondolataim közé az a lázadó kérdés, hogy van-e ennek így, ebben a formában értelme? Nagyobb tudás birtokában vagyok-e, ha elvégzek egy tanfolyamot, és papírt kapok róla? Gyarapszik-e a tudásom, ha fejből tudom a második világháború összes évszámát?

Sőt, még mélyebbre ásva az a kérdés is felmerült bennem, hogy: mi is az, amit érdemes tudásnak nevezni? Ennek próbálok most kicsit utánajárni, fejtegetni - mint korábban is, úgy most is szigorúan saját logikára/gondolatmenetre támaszkodva.

Zárt tudás

Ami leginkább zavaró számomra a tudás fogalmával, illetve az egész tudás alapú társadalom felfogásával kapcsolatban, az maga az információ jellege, amihez a tudás fogalmát kapcsoljuk. És itt nem is feltétlenül a mennyiségére gondolok (bár az sem elhanyagolható).

A kép szövegének fordítása: "A jó öreg megszokott gondolkodás -> A jó öreg megszokott eredmények"

Akkor mire is gondolok pontosan? Vegyük például az informatikát. Egy önmagában is szinte végtelenül nagy, komplex, és összetett tudomány, és szerintem nincs olyan ember a Földön, aki az elejétől a végéig átlátná és értené az egészet. De milyen jellegű is ez a rengeteg információ? Az informatikát az ember hozta létre meghatározott célok érdekében, és emberek alakították ki a szabályait, logikáját, struktúráját, és alakítják most is, mind bővítve, komplexebbé téve azt. Azaz nagyon leegyszerűsítve az informatika egy ember által létrehozott, folyamatosan növekvő szabálygyűjtemény, ha úgy tetszik.

Nézzünk egy másik példát, mondjuk a matematikát. Szintén egy óriási léptékű információ halmaz, DE erről is elmondható, hogy valójában emberek fektették le az alapját, egyszerű megfigyelések alapján. Feltételezem, a korai ember szimbólumokat adott az egyes mennyiségekhez (ezzel létrejöttek a számok), majd ezen mennyiségek változása közötti törvényszerűségeket is megértette. Ezek már könnyedén adták a matematika alapjait, amire aztán az idők folyamán tudósok, kutatók és matematikusok hatalmas és komplex elméleteket alkottak. Ezáltal sikerült kreálniuk egy olyan összetett világot, hogy ma már ott tartunk, léteznek olyan matematikai elméletek és annak levezetése, amit az egész világon 3 ember ért (De abból is inkább csak 1 a biztos...).

A fenti két példából nekem a következők adódnak:

I.) A mai korunk legtöbb tudása valójában olyan tudás/információ, ami magáról az emberi gondolkodásról, eredményekről, és cselekvésről szól, azaz visszacsatolás valami olyasmihez, amit egyszer valaki már létrehozott. Csúnya egyszerűsítéssel élve a széles körben elfogadott emberi tudás arról szól, hogy mások által létrehozott logikát, gondolatmenetet, világlátást, stb. elsajátítunk, megértjük, és képesek vagyunk reprodukálni.

Ez pedig azt vonja maga után, hogy az emberek egy meghatározott logika mentén fognak gondolkodni legtöbb esetben, és nem alakítanak ki saját logikát, értelmezést, vagy akár világképet magukban az őket körülvevő, vagy akár tágabb világról. (Vajon ez véletlen?)

Persze értem, hogy ez azt a célt szolgálja (szolgálná...), hogy egy már kiforrott tudást átadva az emberek hamarabb olyan képességek birtokába kerüljenek, amire alapozva valami újat, forradalmit lehet alkotni, esetleg választ kapni a tudomány megválaszolatlan kérdéseire. De jó-e az, hogy némi alapismeretek átadása után azt várjuk el az emberektől, hogy a már kidolgozott tudáshalmazokat sajátítsák el, értsék meg és reprodukálják? Előre mutató tendencia ez?

Természetesen vannak zseninek kikiáltott kutatók, forradalminak tartott elméletek, akik/amik szakítanak a korábban lefektetett logikával, és saját gondolatrendszert hoznak létre egy jelenség, egy elmélet magyarázatára de ők alapvetően kevesen vannak, és ha a társadalom nem ismeri el tudásuk értékét (a meglévőt értékeli az új/ismeretlen/meg nem értett helyett), akkor az nem is kerül bele a 'nagy közös tudásbázisba', vagy csak bizonyos idő múlva, mikorra már az elmélet széles körben elfogadott és támogatott lett (= megvan az érdek, hogy elfogadott legyen...).

Itt inkább az zavar, és ezzel át is nyergelek a második pontomra:

II.) A tudást társadalmilag leginkább abban mérjük, ki milyen mélységében, mennyire átfogóan ismeri az adott tudáshalmazt, azaz mennyiséget értékelünk. Pedig a mennyiség alapvetően nem jár együtt, kéz a kézben a minőséggel, még ismeretbirtoklás esetében sem. Attól még, hogy képben vagyok a mai modern közgazdasági elméletekkel, közel sem biztos, hogy értem a gazdasági folyamatokat, vagy éppen ki tudnék dolgozni egy árfolyam szabályzó rendszert. Az emberek, akik halmozzák a tudást, értik azt, vissza tudják mondani, újra le tudják vezetni a már megalkotott gondolatrendszereket, valójában nem adnak hozzá a 'nagy közös tudásbázishoz'. (Ha ugyan azt ismételgetjük, azzal nem mondunk újat...)

Az még hagyján, hogy ezáltal az illető nem hoz létre új tudást, de a másik kardinális kérdés ami felmerül: aki ilyen mélységben elsajátította ezeket az információkat, tudja-e alkalmazni való életben felmerülő problémák megoldására?

Gyakran azzal magyarázzák az ilyen téren eltérő képességeket, hogy különválasztják az elméleti és a gyakorlati tudást. Szerintem ez a megkülönböztetés nem helytálló. Egyrészt minden elméleti tudás valójában egyéni tapasztalás is egyszerre. Az elméletek értelmezése a legtöbb embernél ugyan azokat az eredményeket adja, mégis minden információ az adott egyén saját személyiségének a szűrőjén keresztül csapódik le. Mindenkinél más és más módon rögzülnek a már eleve kidolgozott elméletek, és abból is a különböző elemek más és más mélységben rögzülnek.

Lényegében a gyakorlati tudással bírók is hasznosítják azt, amit az elméleti tudás birtokosai tudnak, ellenben aki elméleti tudás birtokosa, az nem biztos, hogy a gyakorlatba át tudja ültetni, amit elsajátított.

A szűk keresztmetszet alapján úgy néz ki, akik gyakorlati tudással rendelkeznek, azok látják az elméleti tudás és a gyakorlati szituáció közötti összefüggéseket, és az elméleti információt hasznosítva meg tudják oldani a problémát, akár magának az elméletnek egy az egyben való alkalmazásával, akár magának az elméletnek a szituációhoz való rugalmas alakításával. Pontosan ez utóbbi folyamat során a legvalószínűbb, hogy az egyén új elméleteket, új megoldásokat hozhat létre, amennyiben a meglévő keretrendszert elégtelennek találja.

Akkor lehet, hogy azokat, akik lexikonnyi könyvek információmennyiségét képesek megjegyezni, nem is tekinthetjük nagy tudású embereknek?

Nyitott tudás

A végkövetkeztetések, már lefektetett logikai levezetések helyett inkább arra kéne fókuszálni az oktatási rendszereknek, hogy ’tudásként’ olyan gondolati 'eszközöket' adjanak az emberek kezébe, amivel saját maguk számára fel tudják építeni azokat a logikai lépcsőket, elméleteket és világképet, amivel a legkönnyebben megértik a folyamatokat és boldogulni tudnak a világban. (Ehhez az is kell, hogy a társadalom azokat ismerje el, akik az elméletet kreatívan alkalmazzák a gyakorlatban, szemben azokkal, akik csak halmozzák az elméleti tudást és az azt elismerő tanúsítványokat...)

Erre azután egyéni indíttatás és ambíció függvényében rá lehet építeni azokat a gondolatrendszereket, tudáshalmazokat, amiket már kidolgoztak tudósok / kutatók / gondolkodók a múltban.

Így aki 'csak' a hétköznapokban akar boldogulni, az is ki tudja alakítani saját logikáját, hogy értelmezze a világ történéseit, de akikben megvan az ambíció, azok az egyének ezen 'eszközöket' valamint a már rendelkezésre álló tudáshalmazt felhasználva mélyebb, nagyobb rétegeket érintő kérdéseket kutathatnak, esetenként forradalmian új meglátásokat, gondolatmeneteket létrehozva.

 Mi kell a tudás formálásához?

Először meg kellene tanulni azt, hogyan tudjuk az információt kezelni, és csak utána kellene bármilyen további információval bővíteni a tudás-halmazunkat. Mai modern társadalmunkban, de tendencia szerűen a jövőben még inkább, egyre nagyobb mennyiségű információt kell kezelnie egy egyénnek. Ahhoz, hogy ezt hatékonyan meg tudja tenni, ahhoz bizonyos készségekre és alapinformációkra mindenképpen szüksége van.

Mik azok az alapvető összetevők, amik véleményem szerint az információ kezeléséhez és a tudás kialakításához szükségesek?

• logika
• kritikus megközelítés
• összefüggések felismerésének képessége
• a jelenségek alapjának feltárására/megértésére való törekvés
• empátia / pszichológiai készségek fejlesztése (*)
• koncentráció, megfigyelés és aktív hallgatás készségének elsajátítása
• felismerni egy probléma/jelenség elemi alkotóegységeit
• sikeresen felismerni és elkülöníteni az adott probléma szempontjából lényeges és lényegtelen információkat

(*): Véleményem szerint egy másik ember cselekvése mögötti motivációk megértéséhez elengedhetetlen bizonyos fokú empátia és/vagy pszichológiai készségek elsajátítása. Elméleti ismeretek itt önmagukban nem elegendőek, mivel minden ember eltérő egyéniség, nem lehet általános érvényű szabályokat lefektetni az alapmotivációkat illetően. Hiszem azt, ha egy ember személyiségének legfontosabb alapjegyeit sikerül felismerni és megérteni (a legmélyebb rétegeket úgyis szinte lehetetlenség feltárni), úgy sokkal hatékonyabban lehet kommunikálni az adott személlyel, és esetleg megelőzni káros cselekvésekben.

Minderre lehetne építeni azokat az alapvető elméleteket, főbb tudományterületeket, amik a mindennapi életben való biztonságos boldoguláshoz szükségesek. Ezeket sokszor az adott kor főbb technológiai és társadalmi jellemzői határoznák meg, így jelenünkben például az informatika, a pénzügyi/közgazdasági ismeretek és talán a pszichológia kerülne ebbe a kategóriába.

Fontos lenne a törekvés, hogy gyakorlati tapasztaláson legyen a hangsúly, hogy az elméletek valós helyzetekre történő alkalmazásában mind jobb, és hatékonyabb képességre tegyünk szert. Ezáltal alakuljon ki egy saját magunk számára létrehozott ismereti háló, ami segít a folyamatok megértésében és a különböző helyzetek sikeres megoldásában.

Fordítás: "Az információ nem tudás. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat"

Ha a fenti alapok megvannak, azután már az egyéni igények szerint lehetne a már meglévő tudáshalmazokat elsajátítani, átvenni azokból elemeket, s csiszolni, kibővíteni vele az egyénileg kialakított gondolati univerzumot.

Mit lehetne elérni ilyen tudással?

A fentiekkel szemben felvetődhet az ellenérv, hogy számos különféle felfogás és elmélet születne ezáltal, ami káoszhoz vezethet. Úgy vélem, ez egyrészt már a mai világunkban is egy fennálló probléma, másrészt azt feltételezem, hogy inkább az eredményhez vezető megoldási folyamatokban lesz nagyobb változatosság, nem pedig magukban az eredményekben. Az pedig, hogy több megoldási metódus alakul ki, egyáltalán nem baj, mert hatékonysági (/lustasági...) szempontok okán úgyis a leginkább letisztult, legkönnyebben elsajátítható elmélet tör utat széles körben, másrészt előnyös, mert nagy teret enged a kreativitásnak és ezzel az új elgondolásoknak.

Olyan a mostani tudásról alkotott felfogásunk, fogalmunk, és oktatási rendszerünk, mintha a kreativitást egy veszedelmes fenevadként kezelné. Jelen esetben a kreativitást nem csak a művészetbeli vetületre értem, hanem általánosságban a gondolkodás egészére. Félünk szabadjára engedni (félve az előre nem látható eredményektől...), inkább csak távolról, kalitkák mögül engedjük szemlélni. A kalitka jelen hasonlatban az elméletek, és a kreativitást, a megoldások szabad keresését bezárjuk e mögé, hisz előre megszabott utat mutatunk neki az elméletekkel. (Vagy lehet nem véletlen van ez így?)

Úgy vélem a cél nem az kéne legyen, hogy minél több elméletet, információt tudjunk, hanem az, hogy olyan szinten tudjunk kritikusan, összefüggéseket és lényegi információkat felismerve logikusan gondolkodni, hogy akár a meglévő elméleteket hasznosítva, akár anélkül a saját és/vagy szűkebb/nagyobb környezetünk boldogulását tartósan biztosítsuk vagy akár javítsuk. A tudást pedig készségként kellene kezelnünk, ami mindezt lehetővé teszi.

Gondoljunk bele, milyen lenne, ha a fenti (igaz csak elnagyoltan és naivan felvázolt) elmélet lenne az általános, és az emberek zöme egyedi gondolatmenettel, világképpel és megoldási lépésekkel rukkolna elő a különböző problémákra! Ezt kombinálva az informatika és az internet adta szinte korlátlan megosztási és elérési lehetőségekkel, lényegében az emberiség egy hatalmas aggyá válna, ami kreativitásban messze felülmúlna bármilyen jelenbeli és jövőbeli számítógépet, és még csak megtippelni sem lehet, milyen kérdésekre tudna így választ találni!

Vajon miért félünk mindezt szabadjára engedni?